Mindannyian könnyes szemmel nézzük a kiskutya + kisbaba videókat a közösségi oldalakon. Van bennük valami olyan báj, amit szinte semmi más nem tud előidézni, hiszen a legtisztább érdeklődést, a legőszintébb szeretetet láthatjuk bennük.

De ez „csak” a cukiságfaktor, ennél sokkal fontosabb érvek is szólnak amellett, hogy miért merjünk háziállatot tartani gyerek mellett is.

1. Nem káros

A közhiedelemmel ellentétben, a háziállatok szőrén élő mikroorganizmusok, mikrobák és baktériumok nem hogy károsak a gyermekek egészségére, de a detroiti Henry Ford kórházban végzett kísérletek szerint, a fejlődés nagyon korai szakaszában,- tehát babakorban-, még hasznosak is az immunrendszer fejlődésére. A kutatók bebizonyították, háziállatokkal együtt felnövő gyerekek esetében, az autoimmun betegségek (pl.: asztma) kialakulásának sokkal kisebb az esélye.

2. Azonosulás

Ahogy a babás-kutyás videókban is láthatjuk, a gyerekek megfigyelik, majd lassan elkezdik utánozni az állat viselkedését, reakcióit, mozgását. Mozgásfejlesztésre is kiváló a háziállat tartás, hiszen játékos módon bírja rá a kicsit izmai használatára, különböző testhelyzetek felvételére.

3. Pszichológia

Már Segmund Fraud is alkalmazta a klinikai szakpszichológiában a saját csau-csauját, mert megfigyelése szerint, a kutya segített a pácienseinek megnyílni. Azóta pedig beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekek tömegét gyógyították kutyák, macskák, akár lovak segítségével, ugyanis az állatok, akár a teljesen passzív gyermekeket is képesek interakcióra bírni.

4. Terápiás állatok

Terápiás állatokat a nyugati orvostudományban gyakran rendelnek az emberek mellé, mert megnyugtató szeretetük és a róluk való gondoskodás, oldja a feszültséget, a szorongást, puha szőrük simogatása nyugtató hatású. Ugyanezen az elven, már gyerekkorban segít a szorongás kialakulásának megelőzésében, empátiára és türelemre tanít, továbbá fejleszti a non-verbális készségeket. A kutyák feltétlen szeretetének gyógyító hatása van, amit már több kutatásban is bizonyítottak. Külön érdekesség, hogy ha kutyák látogattak meg például szívbetegeket, az jótékonyan hatott vissza a betegek stressz-szintjére és vérnyomására, viszont amikor emberek látogattak meg betegeket, ugyan ott is javultak az eredmények, de korántsem annyira, mint amikor a betegeknek kutya látogatójuk volt.

5. Hatékonyabb tanítóeszköz

A rendszeresség és a felelősség egyik leghatékonyabb tanítóeszköze lehet, akár a legegyszerűbben tartható háziállat ellátása is. Már akár, ha egy aranyhal mellett döntünk is, hiszen Őt is etetni kell, időnként takarítani az élőhelyét, cserélni a vizét. A gyermek ezekbe a feladatokba bevonva, könnyedén megismerheti a gondoskodás jutalmazó érzését, és a kötelességtudatot. Az állattartásnak minden életkorban személyiségformáló ereje van és a gyerekek számára bármilyen állat tartása elősegítheti a felelősségérzet kialakulását. Azt azonban a szülőnek érdemes tudni, hogy a kicsi csak az életkorának megfelelő terhet tud ebből vállani. Vagyis a szülőnek szembe kell néznie azzal, hogy minél kisebb a gyermek, annál inkább neki kell az ezzel kapcsolatos terheket vállalni. Az életkor előrehaladtával azonban egyre nagyobb részt vehet ki ebből, etetheti, sétáltathatja, így szépen lassan ki lehet alakítani egy olyan rendszert, amiben a gyerek is részese lesz ennek a felelősségnek.
 

gyerek háziállat mellett dognmore
Gyerek és háziállat –  dog’n’more

+1 feltétlen szeretet

Az a fajta feltétlen szeretet, melyet egy kis kedvenc tud nyújtani, aki sosem haragszik meg, sosem mond ellent pedig felbecsülhetetlen. A kölcsönös megismerésen és gondoskodáson alapuló kapcsolat, természetes módon növeli a gyermek önbizalmát, és megerősíti Őt abban, hogy a világ egy biztonságos és jó hely.