Kedvencünk elvesztése szörnyű trauma, amit mindenki másképp dolgoz fel. Van aki, fogadkozik, hogy soha többé új kedvenc, van aki, azonnal beszerez egy másik kisállatot. Egyben viszont mindannyian megegyezünk, senki nem szeretné elveszíteni kedvence emlékét.

A gyász folyamata hasonló, mint mikor egy hozzátartozónkat, vagy barátunkat veszítjük el, ugyanakkor a környezetünk,-főleg ha legtöbbjük nem tart kis kedvencet,-közel sem olyan megértő és támogató velünk szemben. A gyásznak 4 fázisa játszódik le: a tagadás, az alkudozás, a düh és a beletörődés. Az említett szakaszok felcserélődhetnek, de a folyamat mindenképp végbemegy. Tapasztalatok szerint a a magyar és a nyugati kultúrában nem alakult ki a gyász elfogadásának és kezelésének a folyamata. A téma mai napig tabunak számít, ezért nincsenek eszközök a kezében a halál miatt kialakult érzések kezelésére. Általában a kisállatnak temetést sem tartunk, pedig a szertartás nagyon fontos az elengedésben, így tehát a veszteség nehezebben oldható fájdalom.

Lehet-e társunk a mindennapokban egy állat?

Ragaszkodhatunk-e feltétel nélkül hozzájuk, legyen szó kutyáról, macskákról, madarakról vagy akár különböző hüllőkről? Az együtt töltött idő szoros köteléket alakít ki a gazdi és kedvence között, ellenben ha a halál ezt a kapcsolatot megbontja, a gyász áthatja az egész lényünket.

Különböző korban, különböző funkció az, amelyet kis kedvencünk betölt életünkben. Gyermekként játszópajtásunk, tinédzser korban a legőszintébb barátunk, felnőttként a leghűségesebb társunk, idős korban pedig gyakran az egyetlen, aki elkísér bennünket mindenhová. Az elengedés minden életszakaszban rendkívül fájdalmas. A veszteség miatt érzett fájdalom nem feltétlenül különbözik attól, amit egy hozzátartozónk elvesztésekor érzünk. Különösen igaz ez azokra, akiknél az állat egyben a társ szerepét töltötte be.

Szakemberek szerint, mindenképpen kell egy rituális búcsúzás, mely segít a feldolgozásban. Nem kell feltétlenül a hagyományos temetésre gondolni, a gyerekek például gyakran rajzolják le elveszített kedvencüket, ezzel is ösztönösen segítve a gyász folyamatát. Felnőttként is bátran megtehetjük ugyanezt, vagy akár ültethetünk egy virágot az emlékére, írhatunk hozzá búcsúlevelet, adakozhatunk nevében egy állatmenhelynek, vagy készíttethetünk a képével egy ajándéktárgyat, pólót, bögrét, párnát, ami mindig velünk lehet.

Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy a mi kedvencünk jó egészségnek örvend, de a környezetünkben valaki elvesztette kis szerettét, fontos, hogy segítsünk neki a feldolgozásban. Akár mi is meglephetjük egy képes, egyedi ajándékkal, hogy abban a nagyon nehéz folyamatban melyen éppen keresztül megy, csaljunk egy kis mosolyt az arcára.

Kutyaharapást szőrével?

Különösen nehéz elfogadni az állatok után hagyott ürességet azoknak, akik teljesen a házi kedvenceikhez igazították a mindennapjaikat. Egyesek sokáig várnak, vagy soha többet nem fogadnak újabb állatot maguk mellé, mások azonnal beszereznek egy új kisállatot. Az utóbbi veszélyes lehet, ha még nem tettük túl magunkat az előző állat elvesztésén. Fokozottabb elvárásokat támaszthatunk az új jövevénnyel szemben és tudat alatt gyakran összehasonlíthatjuk az elődjével. Ezt a kutyák és a macskák is megérzik és nem fogják érteni, miért nem tudjuk őket maximálisan elfogadni. Fontos hogy tisztázzuk, valóban készenállunk-e, hiszen egy állat életét tehetjük tönkre a meggondolatlanságunkkal.

macska elvesztése gyász dognmore

˝Milyen intenzív dolog ez – az embernek azon vágy ahogy szeressék őket. Ez az egyik legalapvetőbb érzés, ami a szociális állatokat szociálissá teszi.˝ (Marina Chapman)